Félidőnél jár a közös előadás-sorozat

A tavalyi év eredményes programsorozata után idén is folytatódtak a Latinitas Hungarica címet viselő, a széles értelemben vett hazai latinságot mint kultúraközvetítő és -hordozó közeget, valamint az e nyelvi közeg jelentős hatását magunkon viselő korszakok során keletkezett kulturális emlékeket középpontba állító előadás-sorozat. Idén a szervezők amellett döntöttek, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának szervezésében már korábban útjára bocsátott, Középkori esték néven megrendezésre kerülő előadás-sorozattal fennálló tematikai rokonság, illetve az érdeklődők körében mutatkozó átfedés okán a jövőben közösen koordinálják a heti rendszerességgel megrendezésre kerülő eseményeket. Az összehangolás eredményeképpen mindkét rendezvény kéthetente, ám azonos helyszínen és időpontban került megrendezésre, amellyel a szervezők igyekeztek egyszerűbbé és könnyen tervezhetővé tenni a megjelenni kívánó hallgatóság számára az előadások látogatását. A mostani félévben elhangzott előadások alkalmával Kanász Viktor, C. Tóth Norbert, Forgó András, Kuffart Hajnalka, Orsós Julianna és Borbás Benjámin számoltak be kutatásaik közelmúltbeli eredményeiről. Mindkét előadás-sorozat a jövő félévben is hasonló keretek között kerül majd megrendezésre. A megközelítőleg 40-60 perces előadások alkalmával minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.

Tuhári Attila

lh1

 

lh2

lh3

lh4lh5lh6lh7lh8lh9lh10lh11lh12lh13lh14lh15lh16lh17lh18lh19lh20lh21lh22lh23lh24lh25lh26lh27lh28lh29lh30