A meghívó végén olvasható,  a helyszínre, az időpontra és a gyülekezésre vonatkozó információkat feltétlenül vegye figyelembe!

 


ÓKORTUDOMÁNYI TÁRSASÁG
[www.okortudomany.hu]
Meghívó


Az Ókortudományi Társaság 2022. december 16-án, pénteken 16.00 órakor
kezdődő felolvasóülésére, amelynek programja:


Bartus Dávid
(ELTE BTK Ókori Régészeti Tanszék)
A brigetiói legiotábor legújabb kutatási eredményei


A brigetiói legiotábor hazánk egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye, ennek ellenére a szisztematikus kutatása – a többi pannoniai legiotáborral ellentétben – az utóbbi évekig egyáltalán nem indult meg. 2017 óta egy komplex, rendszeres kutatási program keretében vizsgáljuk a tábor topográfiáját, időrendjét, építészeti problémáit. A felhasznált módszerek a hagyományos feltárásokon kívül különböző geofizikai kutatásokat, távérzékelési módokat, modellezéseket is magukba foglalnak. A különböző kutatási módszertanok ötvözésével az elmúlt néhány évben sikerült a tábor alapításával, kronológiájával és épületeivel kapcsolatban számos rendkívül fontos új felfedezést tenni, valamint a korábbi kutatás főleg hiányos adatokon alapuló számos toposszerű elméletét megcáfolni. A jelen előadás bemutatja az elmúlt évek főbb eredményeit, köztük az épületet, ahol nagy valószínűséggel I. Valentinianus meghalt, a tavaly felfedezett nagy fürdőt, ami az aquincumi Thermae Maioresszal vetekszik méretében és jelentőségében, a geofizikai mérések alapján rekonstruálható táboralaprajzot, valamint a fent említett kronológiai és topográfiai kérdéseket és a rájuk adható válaszokat egyaránt.


Szovák Kornél
(ELKH BTK Moravcsik Gyula Intézet / PPKE BTK)
A filológus esete az Aranybullával


A 2022. esztendő köztudottan az Aranybulla kibocsátásának 800. évfordulója, az év során számos kiadvány és konferencia emlékezett meg róla. Kevesebb figyelmet kapott a közbeszédben az a tény, hogy az Aranybulla név megújításai révén valójában több szövegredakciót takar (1231, 1267), továbbá hogy a dokumentum nyelvénél fogva egy olyan tudományterület vizsgálati illetékességébe is tartozik, amely alapvetően antik szövegek értelmezésének és jobb megértésének céljából született. Noha a nevezetes kiváltságlevél nyelve a diplomatikában megszokott középlatin, annak is ún. skolasztikus változata, műfajából eredő formulás sajátossága valamint rövid terjedelme okán alapvetően latin filológusok nem vagy csak ritkán vették kézbe, és vizsgálták latin szövegként. Volt azonban eset, hogy jó nevű latinista tett javaslatot a szöveg értelmezésére avagy éppenséggel a megromlott értelem helyreállítására. Nem elhanyagolható tény ugyanakkor, hogy egy effajta normatív szövegnek is van hagyományozódástörténete, és ez maga is számos tanulsággal jár az értelmezést illetően. Hogy milyen következtetések vonhatók le az Aranybulla hagyományozódástörténetéből, és hogy meddig terjed a filológus illetékessége: ezekre a kérdésekre keresi a választ az előadás.


Helyszín:
Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára
Budapest, VIII. ker. Múzeum körút 14–16.


Találkozás:
15.50-kor a Múzeum főbejáratánál a fogadótérben, ahonnan együtt
megyünk át az ülés helyszínére. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy késés
esetén a csatlakozás lehetősége nem biztosított!