2022. november 24-25-én került megrendezésre immár ötödik alkalommal a kéziratosság – különösen az egyházi kéziratosság – kérdését, és az ezen hívószó köré csoportosuló forrásokat középpontba állító Scriptorium-konferencia.
Az eseményt szervező és támogató három intézmény – az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Klasszika Filológia Tanszéke, valamint a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Moravcsik Gyula Intézete – vándorkonferenciájának ezúttal az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (1068 Budapest, Városligeti fasor 42.) biztosított méltó helyszínt. A 23 előadást felvonultató szekciók a különböző részterületek eltérő, ám számos kapcsolódási pontot mutató problémáira keresték a választ, a szünetekben pedig jó hangulatú és tartalmas beszélgetések bontakoztak ki.
A konferenciát november 24-én Varga Lajos váci segédpüspök, az OKGYK igazgatója nyitotta meg, majd Birher Nándor, a PPKE BTK dékánja köszöntötte a résztvevőket. A konferencia nyitóelőadásaként az első négy évszázad egyházfegyelmi irodalmának kéziratos forrásait bemutató, valamint azok szövegrekonstrukciójának eddig alkalmazott módszertanát továbbfejlesztő előadást hallhattunk Szuromi Szabolcs Anzelmtől. Őt P. Kocsis Réka követte, aki időben nagyot ugorva a ránk maradt ómagyar kódexek marginálisainak vizsgálatát és kategorizálását új szempontból kísérelte meg: a történeti szociopragmatika módszertanának segítségével azok diszkurzivitása, az üzenet feladójának és címzettjének egymáshoz való különféle viszonya alapján igyekezett azt elvégezni. Somogyi Szilvia kutatásai során a késő középkori esztergomi szinodális könyv eddig ismert kéziratain túl további kódexeket – egy brassói és egy körmöcbányai 15. századi kéziratot – vont be a vizsgálatba, amelyeknek köszönhetően nemcsak az említett zsinati könyv szövege vált néhány kritikus ponton könnyebben értelmezhetővé, hanem további külföldi forrásait is sikerült azonosítania. Dömötör Adrienne egy a Peer-kódexben megőrződött ómagyar kori Mária-imádság további két, általa fellelt, illetve újrafelfedezett változatát vizsgálta. Részletesen elemezte a három variáns egymáshoz fűződő viszonyát, valamint az ima szövegének más imádságokkal fennálló, esetleges lazább kapcsolódási pontjaira is felhívta a figyelmet. Schönléber Mónika egy kevésbé jelentősnek tekintett arab történetíró, Ibn Aʽṯam al-Kūfī Kitāb al-futūḥ című munkája kritikai kiadásra történő előkészítésének, pontosabban a hiteles kéziratok megállapításának számos nehézségbe ütköző feladatába engedett betekintést. Ezt követte W. Somogyi Judit előadása, melyben az olasz nyelvű rejtjelezett diplomáciai levelezés marginális bejegyzéseinek sajátosságaival és típusaival ismertette meg a hallgatóságot. Majorossy Imre – az első szekció lezárásaképpen – a Mönch Felix címet viselő, 13. századi ismeretlen szerző által írt történet motivikus előzményeiről és jelentésrétegeiről értekezett, majd ezt követően bemutatta a középfelnémet szöveg általa készített első magyar fordítását is.
A második szekciót Zsupán Edina előadása nyitotta meg, aki kiterjedt kodikológiai vizsgálatok révén meggyőzően bizonyította, hogy Vitéz János esztergomi érsek környezetében már működött a kor legmagasabb színvonalához felérő kódexmásoló műhely, az itt dolgozó mesterek pedig Mátyás király uralkodásának utolsó éveire – a korábbi, kedvezőtlenebb megítéléssel szemben – már bizonyíthatóan képesek voltak teljes értékű kódexek létrehozására is. Kocsis Zsuzsanna a Batthyány-udvarhoz köthető írnoki kezek azonosíthatóságának módszertani elveiről és lehetőségeiről beszélt, elsősorban nyelvészeti szempontból való jobb hasznosíthatóságuk érdekében. Nagy Zsolt a marosvásárhelyi minoriták kolostorkertjeit, valamint az azokban folyó művelési folyamatokat ismertette, elsődlegesen a szerzetesközösség által feljegyzett adatokra (historia domus, naplók) támaszkodva. Tuhári Attila egy 17. században működött kolozsmonostori levélkereső, Lutsch István személyes indíttatásból lejegyzett, elszórt megjegyzései (főként citátumok) fényében próbált meg közelebb jutni ahhoz, vajon milyen szellemi folyamatok vezettek azok papírra vetéséhez. Kiss Péter egy erdélyi örmény történetíró, Dondoni Vártán József kéziratos történeti művének sajátos történetírói megközelítésmódját ismertette, és arra keresett magyarázatot, mi az oka annak, hogy a mű koncepcióját tekintve jelentős eltéréseket mutat az örmény történetírói hagyománytól, amely szemléletmód a szerzőt egyedülállóvá teszi az örmény történetírásban. Az első nap utolsó két előadása témájában szorosan kötődött egymáshoz. Hende Fanni egy az MTA KIKK Töredékgyűjteményében általa fellelt, korábban már ismert 15. századi erdélyi gregorián antifonálé-töredék lapjaival rokon pergamenlevél kodikológiai elemzését végezte el, míg Gilányi Gabriella a töredék zenei és liturgikus szempontból lefolytatott vizsgálatának meglepő eredményeiről számolt be.
A napot a III. Scriptorium-konferencia eredményeit összegző kötet bemutatója zárta. A könyvet Takács László ismertette, megjegyezve, hogy az egyedi és sajátos témaválasztások mellett lassan hagyományossá váló tématerületek is körvonalazódnak a konferenciákon. Ilyen a kánonjog vagy a különböző kéziratos emlékek nyelvészeti eszközökkel történő megközelítése, a szerzetesek személyes és közösségi életére vonatkozó források feltárása és bemutatása, de az előző évtől kezdve egyre nagyobb súlyt képviselnek a zenei témájú kéziratok töredékes emlékeinek felfedezéséről beszámoló, illetve új és már ismert töredékek kontextusba helyezését célul kitűző előadások is. Takács megemlítette, hogy a IV. Scriptorium-konferencia anyagából szerkesztett tanulmánykötet kiadási munkálatai folyamatban vannak, illetve kifejezte abbéli reményét, hogy a sorozat a továbbiakban is évente újabb kötettel gyarapodik majd.
A második nap első szekcióját Gaál Eszter előadása nyitotta, amely egy gerinckötésben megőrződött kottás liturgikus kódextöredék nyomán igyekezett választ találni arra, miképp alakult őrző kötetének az említett töredék segítségével azonosított keletkezési helyéről történő vándorlása mai őrzési helyére, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtár nyomtatványgyűjteményébe. Lengyel Rita és Karácsony Dávid közös előadásukban a tévesen Ulpianusnak tulajdonított Liber Singularis Regularum című könyv eredettörténetének és különböző tradícióinak vizsgálata során arra a kérdésre keresték a választ, hogy miként befolyásolták szövegét és így annak későbbi értelmezését az abban megtalálható szövegváltozatok, hibás olvasatok, amely problémák tisztázása a magyar fordítás elkészítése során elengedhetetlen volt. Czagány Zsuzsa előadásában a 15. század végén, Filipec János váradi püspök kezdeményezésére cseh műhelyben készült, de hazai használatra szánt váradi díszkódexek legújabban föltárt töredékeit mutatta be, amelyek közül kettő kétségtelenül a mindössze néhány töredék alapján rekonstruálható Váradi graduále és szekvencionále szövegét tartalmazza. Szoliva Gábriel OFM a zágrábi katedrális és káptalan muzeális könyvtára régi nyomtatványainak jellegzetes kötéstípusa által megőrzött kódextöredékek, köztük egy általa felfedezett, szenzációsnak tekinthető 13. századi kottás esztergomi breviárium töredékei kapcsán beszélt az említett kötéstípus beazonosításának kritériumairól, ezek feltárása ugyanis komoly reménnyel kecsegtet további részek felfedezését illetően.
A második, egyben a kétnapos konferencia utolsó szekciója Szelestei Nagy László előadásával kezdődött, aki Gyalogi János jezsuita szerzetes kéziratos rétorikai szimbólumgyűjteményéről értekezett, különös tekintettel Erdődy Gábor Antal egri püspök castrum dolorisának leírására. Maczák Ibolya egy többször (1792-ben és 1806-ban) is felhasznált prédikáció szövegének pontos filológiai vizsgálatát, (jelöletlen) szövegátvételeinek felderítését végezte el annak érdekében, hogy fényt derítsen a kompilációs szövegalkotás kevésbé feltárt, időbeli folyamatára is. Varga Mónika 18. századi boszorkányperes tanúkihallgatási jegyzőkönyvek kéziratait hasonlította össze, arra keresve a választ, hogy a szövegek lejegyzői mennyiben őrizhették meg az elhangzott tanúvallomások nyelvjárási jellemzőit, valamint mely ejtésbeli sajátosságok számítottak társadalmilag elfogadottabb variánsoknak. Kővári Réka a szegedi születésű Antal József (1940–1997) római katolikus pap, egyházzenész, karnagy, zeneszerző és költő hagyatékában található kéziratos ún. Egyetemes Magyar Antifonálét vizsgálva mutatta be a szerző munkamódszerét, latinból való fordításait, dallam és szöveg fennmaradt különböző változatait, valamint Antal zenei érzékét, amellyel e szövegeket a típusdallamokra alkalmazta. Mátyus Norbert a konferencia záró előadásaként Babits Mihály két olasz nyelvű könyvében (köztük az Isteni színjáték egyik kiadásában) fennmaradt autográf széljegyzeteit vizsgálta, s az ezeket tartalmazó kötetek bemutatása során érdekes és értékes tanulságokkal szolgált mind Babits olvasói, mind fordítói profiljának megrajzolásához.
A konferencia zárásaként S.E.R. Varga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója méltatta a konferencia eredményeit és a mindenkori Scriptorium-előadások társtudományokra gyakorolt gondolatébresztő jellegét, egyben hangot adott abbéli reményének, hogy a konferenciasorozat az elkövetkező években is hasonló sikerrel kerül megrendezésre.
Tuhári Attila
Illusztráció a mondottakhoz:
