Kétévente rendezik meg a magyar ókortudomány legnagyobb eseményét, a Magyar Ókortudományi Konferenciát (MÓK), amelynek idén – 14. alkalommal – május 19. és 21. között a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara adott helyet. (A konferencia eredetileg 2020-ban lett volna, a járványhelyzet miatt azonban a szervezők kétszer is halasztani kényszerültek.) A MÓK vállalt célja, hogy tematikájában lefedje az ókortudományhoz köthető kutatások egészét az asszirológiától az indológiáig, a régészettől egészen az irodalomtörténetig.

A konferenciát május 19-e kora délutánján Heidl György, a PTE BTK dékánja nyitotta meg, ezt követően pedig Takáts József (PTE BTK Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék adjunktusa) tartott plenáris előadást Nemzeti ókor címmel.

A XIV. MÓK-on a Moravcsik Gyula Intézet több kutatója is előadást tartott. A Görög költészet szekció egyik előadójaként Adorjáni Zsolt Kallimachos Ektheósis Arsinoés papiruszon fennmaradt, töredékes költeményének rekonstrukciójára tett kísérletet. Az Antik filozófia szekción belül Guba Ágoston a Parakoluthészisz Plótinosznál c. előadásában amellett érvelt, hogy a parakoluthésis– szemben a tudatosság más plótinosi terminusaival – egyedül az öntudatnak feleltethető meg, és ezt vizsgálta meg különböző kontextusokban. Az Ókortörténet – Hellász szekciójában Munding Márta arról beszélt, hogy a források hogyan mutatják be Alexandros és a kariai uralkodónő, Ada találkozását, valamint hogy a fennmaradt tradíciók milyen Alexandros korabeli, úgynevezett első generációs forrásokra vezethetőek vissza. A forrásanyag áttekintését követően pedig arra tett kísérletet, hogy rekonstruálja, hogyan mutathatta be Curtius Rufus ezt a találkozót a Historiae Alexandri elveszett könyveiben. A Költészet és kommentár szekcióban Takács László a Servius-kommentárban többször előforduló figmentum poeticum fogalom kapcsán az ezzel kapcsolatos kritikai L. Annaeus Cornutushoz kapcsolható eredetéről beszélt, valamint azt mutatta be, hogy az I. században élt sztoikus filozófus lehetett annak a kritikának a megfogalmazója, amely szerint Lucanus nem tekinthető költőnek, mert a Pharsalia inkább történeti munka, mint költői alkotás.

A konferencia utolsó napján, május 21-én a délelőtti szakmódszertani szekció keretében két nagyobb pódiumbeszélgetésre került sor a klasszika-filológia jelenlegi helyzetéről és jövőjéről. Az első A klasszika-filológia vajon mi? Szembenézés önmagunkkal címet viselte. Ennek a pódiumbeszélgetésnek a központi témája a klasszika-filológia egyetemi képzése előtt álló kihívások megvitatása volt. A diskurzusban részt vettek a klasszika-filológia tanszékkel rendelkező egyetemek tanszékvezetői (intézetünkből Takács László vett részt ezen a PPKE BTK Klasszika-filológia Tanszék tanszékvezetőjeként). A beszélgetés során az egyetemi képzések kínálatában felmerült a klasszika-filológia név megváltoztatásának igénye, ezt a felvetést azonban elutasították. Sokkal pozitívabb volt annak az ötletnek a fogadtatása, amely azt vetette fel, hogy a tanszékek BA-s szinten indítsanak egy nyelvtanítást nem tartalmazó, helyette inkább a kultúrtörténetet előtérbe helyező képzést is. A második pódiumbeszélgetés a Finisbe értünk...(?) címet viselte: ez a középiskolai latinoktatás jövőbeli lehetőségéről beszélt. A sok témát érintő beszélgetés legfontosabb pontja az volt, hogy szüksége lenne a tananyag változtatására: a jelenlegi, elsősorban esztétikai szempontokat szem előtt tartó, az aranykori irodalmat központba helyező tananyagot módosítani kellene. Ennek keretében egyes szerzőket - például Horatiust és Tacitust - nehézségük miatt ki kellene venni a gimnáziumi tananyagból, s helyette jóval egyszerűbb, a nyelv elsajátítását jobban segítő, sikerélményt adó reneszánsz szövegeket kellene beletenni a tankönyvekbe. A beszélgetés résztvevői úgy vélték, hogy ezek a változtatások talán jobban megfelelnének a jelenlegi szabályozás szerint a B2-es nyelvvizsgával egyenértékű emelt szintű nyelvi érettségi követelményeinek.  

Guba Ágoston