Sailing to Byzantium

W. B. Yeats híres versét idéző címmel került sor 2023. március 20-án a BTK Moravcsik Gyula Intézet, a Centre for Irish Studies at the Pázmány Péter Catholic University, valamint a PPKE BTK Klasszika-filológia Tanszék által közösen szervezett Szent Patrik-napi nemzetközi konferenciára, amelynek témája a klasszikus antikvitás és a modern ír irodalom kapcsolata volt.

Az egész napos rendezvény, amelyet Birher Nándor, a házigazda PPKE BTK dékánja nyitott meg, Mayer Gyula, a BTK Moravcsik Gyula Intézet igazgatóhelyettesének köszöntő szavai után Michael McAteer előadásával kezdődött. A PPKE BTK-n működő Ír Tanulmányok Kutatóközpont vezetője arról beszélt, hogyan formálódott a modern ír identitás az antik görögséggel való párhuzamba állítás révén a kelta reneszánsz idején, a 19. század második felében. Ezt követően az érdeklődők a PPKE BTK, az ELTE BTK, a Miskolci Egyetem és a BTK Moravcsik Gyula Intézet munkatársainak előadásait hallgathatták meg. Az ünnepi konferencia a Centre for Irish Studies at the Pázmány Péter Catholic University ír irodalmi tárgyú publikációinak ismertetésével és Somfai Péter hivatásos ír sztepptáncos (és klasszika-filológus) táncbemutatójával ért véget.

 

20230320 101326

 

20230320 101246

 

20230320 101836

 

20230320 114736

 

20230320 120938

 

20230320 140622

 

20230320 140624

 

20230320 144842

 

20230320 153014

 

20230320 161143

 

20230320 171739

 

20230320 173226

 

A képeket Takács László kollégánk készítette.