Tavaly jelent meg a Szent István Társulat gondozásában intézetünk könyvsorozatának újabb kötete, amely Aurelius Augustinus donatisták elleni leveleit tartalmazza.
A munka elkészültében jelentős szerepet vállalt intézetünk munkatársa, Hamvas Endre. A könyvről nemrég a Magyar Kurír számolt be. Az írás szerzője Bodnár Dániel. Az eredeti írás itt olvasható. A cikk végén a megvásárlásra vonakozó információk is találhatóak.
"A Szent István Társulat gondozásában megjelent kötet Szent Ágoston három levelét tartalmazza, latinul és magyar fordításban, amelyek a hippói püspök a donatizmus ellen vívott küzdelmébe nyújtanak betekintést.
A donatisták a Karthágóban 313-ban püspökké választott Donátról kapták a nevüket. Azt vallották, hogy a donatista püspökök nemcsak a szentségeket szolgáltatják ki, de a szentségeknek megfelelő kegyelmet is ők közvetítik, hitük szerint csak ebben az egyházban valósul meg az igazi szentség. A donatisták a Katolikus Egyházat eretnek-egyháznak nevezték, mivel a Krisztus utáni 4. század első évtizedében, a Diocletianus-féle keresztényüldözés idején püspökeik és papjaik közül többen is szent könyveket szolgáltattak ki a pogány hatóságoknak, vagy becsapva azokat, eretnekiratokat adtak át. A donatisták elutasították a krisztusi megváltást is, amit püspöküktől, Donáttól vártak.
A kötetben közölt három levelet Ágoston 396 és 417 között írta.
Az első levél 396 végén, 397 elején keletkezett, és a donatista laikusokhoz szól. A donatisták név szerint először Mensurius karthágói püspököt vádolták azzal, hogy az üldözés idején a nyomásnak engedve szent könyveket szolgáltattak ki a pogány hatóságoknak. A vita élesebb lett, amikor 311-ben Mensuriust Caecilianus követte a püspöki székben – neki azt vetették a szemére, hogy egyik szentelő püspöke szintén traditor volt (az egyik keresztény, aki átadja a törvény tisztviselőinek a Szentírást, a szent edényeket vagy a neveket az üldöztetések idején). A donatisták Caecilianusszal szemben ellenpüspököt állítottak, Maiorinus személyében. Ágoston a levélben rámutat: az erről döntő, rögtönzött zsinat törvénytelenséget követett el, a donatista bírák ártatlan embereket ítéltek el, azok távollétében. Caecilianus nem vallotta be, hogy hittagadó, nem is volt jelen, és püspöktársai sem. Ágoston érvei szerint csak a megismert, és feltárt bűn ítélhető el és bocsátható meg, azaz még a felmentő ítélet is érvénytelen lett volna, mivel nem történt meg a bűn kivizsgálása és bizonyítása. Ráadásul az egyházi jegyzőkönyvek tanulmányozása alapján Ágoston állítja: „…bevallottan hittagadók ítélték el azokat, akiket hittagadóknak mondtak”. Dokumentumokra hivatkozik, melyekből kiderül: még ellenfelei sem tudták Caecilianust megvádolni, így csak az őt felszentelő püspökről, Felixről állították azt, hogy traditor volt, aminek következtében szerintük Caecilianus felszentelése törvénytelen volt. Augustinus viszont utal rá: a vádak alaptalanok voltak, mivel Felixet a vizsgálatok alapján felmentették a vádak alól.
A második levél címzettje Vincentius, Cartenna (ma Ténes) mérsékelt donatista (azaz rogatista) püspöke volt, akit Augustinus már ifjúkorától kezdve, még Karthágóból ismert. A levél 407/408-ban keletkezhetett. A rogatistákról keveset tudunk. Vezetőjük Cartenna szakadár püspöke, Rogatus volt. Elítélték az erőszakot; a donatisták pedig üldözték a kis létszámú csoportot. A levélben Augustinus tapasztalatai alapján amellett érvel, hogy a donatisták ellen hozott törvények szükségesek, amennyiben a szakadárokat visszakényszerítik az Egyházba, és így a világi törvények „mintegy kényszerű” gyógyszerek ahhoz, hogy a szakadárok belássák tévedésüket és visszatérjenek az Egyházba. Augustinus azt is kifejti a levélben, hogy az egyéni bűnöknél fontosabb a keresztség szentségének jelentősége, „amennyiben a keresztény keresztség – úgy a donatistáké, mint a katolikusoké – Krisztus keresztsége, tehát nem embertől származik. Ebből következően akkor is érvényes, ha kiszolgálója nem bűntelen”. Augustinus a levélben arra is kitér: a donatisták nem vethetik a katolikusok szemére, ha a világi hatóságokhoz fordulnak ügyük érdekében, hiszen ők maguk cselekedtek így először, amikor úgy ítélték meg, hogy ezáltal sikerre vihetik ügyüket. Ráadásul Iulianus Apostata császártól kértek segítséget, aki elárulta a keresztények ügyét, amikor megtagadta a kereszténységet, és bálványimádó pogány lett. A donatisták tehát tettükkel magát a kereszténységet árulták el.
A harmadik levél keletkezési ideje 417, címzettje: Bonifatius, politikus, kiemelkedő hadvezér, az 5. század első évtizedeinek fontos szereplője. Ágostonnal eleinte jó viszonyt ápolt, de később megromlott a kapcsolatuk, amikor Bonifatius egy ariánus pappal kereszteltette meg gót feleségétől született fiát. A vandálok betörésekor is ő volt a katonai parancsnok, Augustinus halálakor Hippóban tartózkodott, az ostromgyűrűbe zárt város védelmét irányította. A levélben Augustinus emlékeztet rá: a donatisták nem ismerték el érvényesnek a katolikusok által kiszolgáltatott szentségeket. A megállapítás azonban a donatistákon keresztül kiszolgáltatott szentségekre is vonatkozik: bár Augustinus érvényesnek ismerte el azokat, de úgy vélte, hogy hiába részesedik belőlük valaki, az nem szolgálhat az üdvösségére, amíg nem csatlakozik az igazi Egyházhoz. Lényegében tehát a donatisták hatástalanná tették a szentségeket. A levélben Ágoston megrója a donatistákat azért is, mert sokszor kiprovokálták a vértanúságot, ami az öngyilkosságra emlékeztetett. A donatisták egy része azzal fenyegetőzött: ha a híveiket (vagy a közösségüket) megtérítik, akkor öngyilkosok lesznek, így próbálva zsarolni a katolikusokat.
A kötetet Hamvas Endre Ádám és Szabó Ádám Ágoston fordította. Utóbbi írta a bevezetőt, kiemelve: Augustinus főszerepet játszott egy olyan probléma felszámolásában, amely nemcsak az afrikai egyház helyzetére, hanem a tartomány életének minden aspektusára hatással volt, és súlyosan fenyegette a birodalom egyetlen olyan részének stabilitását, amelyet addig megkíméltek a külső támadások."
