A Moravcsik Gyula Intézet könyvsorozatának két újabb kötetéről adhatunk számot.
A könyvsorozat céljáról Adorjáni Zsolt tudományos titkár, osztályvezető szavait itt olvashatják. A sorozat egyedi és a lényeget kiválóan megjelenítő jelvényét Svindt Ferenc képzőművész, grafikus, bélyegtervező alkotta intézetünk számára.

Az első könyv a 2017-ben, a Szent László emlékév alkalmából rendezett konferencia előadásainak szerkesztett változatait adja közre. Szent László, a szent és lovagkirály személyisége, uralkodása nem csupán történelmünkben, az egyházi művészetben és az irodalomban, hanem a népi vallásosságban és a folklórban is mély nyomot hagyott. Ennélfogva a konferencia előadásai is ezen sokszínűséget jelenítették meg, több tudományág szemszögéből vizsgálva Szent László történelmi jelentőségét és kultuszát.

regum gemma

 

A második kötet Tegyey Imre, a nemrégiben elhunyt kiváló ókortudós magyar nyelvű írásait, előadásait tartalmazza.
Tegyey Imre munkásságának két kiemelkedő és meghatározó pontja a krétai-mykénéi kor emlékeinek, különösen is a lineáris B írással készült szövegeknek tanulmányozása, elemzése, valamint a görög újkomédiának és a római vígjátéknak kutatása volt. Megjegyzendő, hogy már doktori disszertációját is "A kisebb lineáris B földkataszter" címmel későbbi kutatásainak egyik nagy témájából írta.